Monostorapáti készülődik
Július 27. (Előkészületek)
Monostorapáti - Falumúzeum (Monostorapáti)
Monostorapáti - az első nap előtt
A nulladik napon. Zsolt, Marci (a pajtásaim) és én nekiindultunk Monostorapátinak hatszázezer fokban. Szakadt rólunk a víz, de rendületlenül sétáltunk a keménynek épp nem nevezhető betonon. Mivel Monostorapáti Kapolcstól kb. hét kilométerre van, ami ilyen langyos időben gyalog legalább húsznak tűnik, felötlött bennünk az amúgy ööö… kézenfekvő ötlet: stoppoljunk.
Sétálgattunk, sétálgattunk, aztán – miközben Zsolttal a szappanfőzésről beszélgettünk – lekanyarodott elénk egy kisautó, amibe aztán becsücsültünk, és örülve megállapítottam: vannak még kedves idős hölgynek álcázott, kiegyensúlyozott lelkületű raliversenyzők Kapolcson, akik bíznak a stopposokban akkor is, amikor nincs Völgy.
Kiszálltunk a templom előtt, és szétszéledtünk. Arra számítottam, hogy… igazából nem tudom pontosan… valami olyasmire, hogy lángosbódékat állítanak fel lángosképű eladók, vagy szorgalmas völgyfanatikusokat látok, akik már egy nappal a nyitás előtt letelepedtek sátraikkal. De nem, nem voltak se lángosok, se sátrak, se sátorozó völgyimádó lángosok, csak kijelölt sátorhelyek, egy pár „kiállítás” tábla, és – a messzi, monostorapáti szöcskék Blaha Lujza terén, a pusztaságban – egy színpad, amit két baseballsapkás félmeztelen munkássrác épített, meg találkoztam egy antiszociális macskával is, aki szerintem csak átutazóban volt. Láttam még olyat is, amit nem tudtam beazonosítani, de mindenesetre zöld vasnapocskák sorakozójának tűnt. Összegezve csak azt tudom írni, hogy nem nagyon tudok összegezni semmi eseményszerűt.
Aztán három óra felé, amikor megbeszéltük, hogy találkozunk és hazaeredünk, a mindig, minden helyről látható templom előtt csak én várakoztam, Zsoltot és Marcit pedig elnyelte a napégette poros talaj. Mivel térerőm sem volt, elkezdtem tépni lelki hajamat lelki kezeimmel, majd végül egymásra találtunk egy romantikus távolsági busz betonmegállójában, ahol is csapzottan álltunk a menetrend előtt, ami elárulta, hogy ha busszal akarunk menni, arra már csak két órát kell várni! Szóval visszafelé is stoppoltunk és sétáltunk, így napszúrást kaptam.
Nagy Rozália