Kapolcs készülődik
Július 27. (Előkészületek)
Kapolcs - Faluház (Kapolcs)
A "völgyfíling" előtt
A völgy ideje alatt Csórompuszta a hadiszállásom, innen indultam útnak még csütörtökön pár barátommal. Úti célunk nem volt, csak úgy útra keltünk a késő délutáni órákban, mikor már nem hullámoztak az utak a melegtől. Innen fentről, Csórompusztáról két út van: egy Vigántpetend, egy pedig Kapolcs felé. Az utóbbit választottuk, talán erre több lehetőség van. Ott lent egy Balaton Volán nevű buszt pillantottunk meg a következő táblával: Taliándörögd – Kapolcs – Taliándörögd. Gondoltuk, miért is ne szállnánk rá fel, én személy szerint már úgyis régen voltam ott. Pontosan egy éve, mert tavaly ott szálltam meg a fesztivál idejére.
Hosszú egyenes utak után aránylag hamar odaértünk. Első élményünk egy gólya volt. Nem sűrűn látunk ilyet otthon a pesti szmogos légkörben. Rövid töprengés után a Klastromhoz indultunk. Útközben már elég sok helyen láttuk, hogy az emberek hogyan készülnek a Művészetek Völgyére. Egy kapu tetején a Zöld Udvar felirat díszelgett, előttük aktivista emberek sürögtek-forogtak készülve a „nagy kezdésre”. Tovább sétálgatva ifjú asszony krétával firkálgatta a kerítésére, hogy: „Sátorhely, WC”. A kisebb gyerekeket különösebben nem pörgették fel a völgyi előkészületek. Nyugodtan bicikliztek, játszadoztak az utcán fürdőruhában. A macskák is felhőtlenül flörtöltek egymással a kerítés tövében, aztán szemérmetlenül elkezdték nyalogatni egymás száját. Ki tudja, mi követte volna ezt a szexuálisan túlfűtött enyelgést, ha meg nem zavarta volna őket egy fotós kollégám. Ő szemtelenül odapofátlankodott, és elrontotta a kellemes perceket. A forgalmon viszont észrevehető volt a változás. Egyre sűrűbben kellett lehúzódnunk az út szélére. A legtöbb autó a Klastromhoz ment. Mindegyik tele csomagtartóval, sőt még a hátsó ülések is tele voltak. Ugye mi is arra tartottunk, de így egyre kíváncsibbak voltunk, hogy mihez kell ez a sok holmi. Odaértünk és fény derült mindenre. A színpadot állították fel, meg a sátrakat kezdték el összerakni.
Hát igen, kezdődik a Völgy. Már csütörtökön is megnyitott pár hely, de többségben még csak készülődtek az emberek. De péntektől minden beindul, elkezdődik az igazi „völgyfíling”, megjelennek a lakók, a fellépők, és sokan mások, akiket a helybéliek szívesen fogadnak.
Erdős Anita
Nyugalom
A csütörtök délután Monostorapátin tett látogatásom során meglepetésként ért, hogy cirka egy nappal a Művészetek Völgye fesztivál előtt kevés jelét láttam a közelgő őrületnek. Ugyanaz a nyugodt vidéki élet volt tapasztalható, mint hazánk bármely más falvában.
Nem állítom, hogy ez csalódottságot okozott volna, hiszen számomra mindig is kellemes volt néha-néha kimenekülni Budapest forgatagából, s ezt az érzést a kánikulában elfogyasztott fagyi csak fokozta. Először a focipályát „látogattam meg”, kizárólag ott tapasztaltam a másnap kezdődő fesztiválra utaló jeleket, így láthattam a színpadépítés folyamatát, valamint az oda kihelyezett vendéglátó-ipari egységek előkészületeit.
Mivel a hőségben megszomjaztam, betértem egy ABC-be, egy árva lelket sem találtam ott – leszámítva az eladókat. Vásárlásom után elindultam a kilátó felé, útközben egy kis utcában futottam össze Gyula bácsival, az egyik helyi söröző törzsvendégével. A vidékiek szokása, hogy derűs mosollyal arcukon az ismeretlenre is ráköszönnek. Nem akartam kilógni a sorból, ezért én is így tettem, s ezt követően szóba elegyedtem újdonsült ismerősömmel, aki a Felső Iskola előtti füves részen, az árnyékban cigarettázott, s kedvesen mondta, foglaljak helyet mellette, s igyak egy kicsit a bizonyára nagyon ízletes kannás borból. Megegyeztünk, hogy a falusi élet, a nyugalom néha tényleg jól tud esni, s meséltem neki, hogy pontosan miért is vagyok itt, aztán meg kellett szakítanom a beszélgetést, hiszen még mindig nem jutottam el a kilátóhoz, ahova már egy jó ideje elindultam. Az utcák üresek voltak, látszott rajtuk a múlt és a jelen, egy-egy romos ház mellett néhol egy kisebb palota épült.
Elérve végre az úti célomhoz, megpihentem, s kortyoltam egyet a lassan megmelegedő ásványvizemből, ezután megnéztem fentről a falut, egyes részeit azonban csak megnéztem volna, ha nem takarták volna el az éppen előttem tornyosodó fák.
Ahogy indultam vissza a szállásra, s jártam a majdnem teljesen üres utcákat, azon gondolkodtam, akármennyire is lehangolja majd Gyula bácsit, másnaptól itt rengeteg turista fogja tarkítani a helybéliek életét.
Körtvélyes Zsolt
Az első völgylakók
A Művészetek Völgye nulladiknak nevezhető napján – úgy tudom, hivatalosan ilyen nap nem létezik – lehetőségünk nyílt bepillantani a falulakók életébe. Habár valójában az előkészületek miatt látogattam el Öcsre, de ott ilyesminek nyoma sem volt.
Sikerült autóval eljutnom az említett helyszínre, ami megkönnyebbülés volt a kibírhatatlan melegben. Mikor a cipőm talpa először lépett öcsi földre, megpillantottam a Faluházát és néhány szimpatikus helybelit. Osztálytársaimmal azon nyomban hangosan köszöntünk, mert faluhelyen ez így szokás. És ez jó. Aztán egy élelmiszerboltot kerestünk és szerencsére nem is kellett messze mennünk, hiszen itt semmi sincs messze! Így hát bejártuk az egész falut, többször is. Mivel fotóznom is kellett, teljesen más szemmel néztem mindenre és mindenkire. A legtöbb kertet, utcát, kutat, farakást és nem utolsó sorban embert megfigyeltem. Igaz, mást nem is tudtam volna, mivel, mint említettem, a várt és remélt nulladik napi készülődés Öcsön elmaradt. De látnivaló így is volt bőven. A leglenyűgözőbb a lakosok kedvessége és közvetlensége volt, különösen a boltos nénié, aki elmondta, hogy „műv. völgy” alatt este tíz óráig nyitva tartanak majd. A kérdésemre, hogy ő hogyan készül a tömegre, csak annyit válaszolt, hogy sok áruval, de még több lelki erővel. Jó hangulatban sétáltunk tovább és közben próbáltam az összes portát alaposan megnézni. Érdemes volt, mert olyan sok fajtát és stílusút láttam, mint még életemben soha, pedig falun nőttem fel. Volt pedáns, igazi „Tiszta udvar, rendes ház.” feliratú, de akadt azért elhanyagolt, lepukkantabb is. Aztán egyszer csak megláttuk a legérdekesebbet. A kapu tárva nyitva volt, így gondoltuk, benézünk. A ház falai dőlésnek indultak már, de a kert egy igazi kincsesbányának nézett ki. Volt egy hatalmas mászófal, amire egy mamutot festettek, meg sok játék és törött mécses, és egy kút is.
Épp leheveredtünk a fa tövébe kitett fotelekre és trónszékekre, amikor kilépett a házból egy lány. A szám már épp magyarázkodásra nyílt – mégiscsak egy idegen udvarban ücsörgünk –, de ő csak kedvesen mosolygott és biztatott minket, hogy nyugodtan maradjunk itt. Majd hívta a barátnőjét, hogy ő is megcsodálja 2006 első völgylakóit, Öcsön.
Tamás Anna