Taljándörögd készülődik
Július 27. (Előkészületek)
Taliándörögd - Faluház (Taliándörögd)
Nosztalgikus utazás
És újra a buszon. A mezők, a bálák, a felhők, a levegő… ez hiányzott nekem egy éven keresztül. Ugyan még kell egyet aludni a nagy napig, de az egy-két eltévedt járókelőn már látszik az izgalom.
Egy délutánt töltöttem Taliándörögdön. Ugyan még nem a csigabusz vitt le, és fizettem is az útért, de ez holnaptól másképp lesz .
Mikor leszálltam az ismerős állomáson, jó érzés töltött el. Ismerős volt, mert tavaly itt laktam a Művészetek Völgye alatt.
A Klastrom felé vettem az irányt.
Sétám során a kis kocsmákban üldögéltek a fesztiválra várók és a falusiak. A falu főterénél lévő házban már lógtak a plakátok, az udvarban sátrak álltak és a házból egy kislány futott ki és lelkesen újságolta: „Holnap nyitunk!”
Elhaladtam a katolikus templom mellett, hol még sötétség és csend volt, teljes nyugalom. Nem lesz ez így az elkövetkező napokban, ugyanis orgonakoncertek, előadások sorozata lesz itt látható.
Továbbhaladtam. Néhány kertben már az udvart is belakták, néhányban csak pár kecske állt, legelve a füvet és mit sem törődve a körülöttük készülő felhajtással. Bezzeg én, aki haladtam az idővel együtt és figyeltem a vidékiek életét, várják-e annyira ezt a pár napot, mint én.
Lelkesedést is láttam a kis kocsmákban, de elfáradt dolgozókat is, kik már a sokadik sátrat szerelték össze.
Utam célja közeledett, és ahogy haladtam felé, hallottam a fúrókat, pár lépéssel később láttam a nagy faoszlopokat, melyekből a színpadot állították össze. Itt rengeteg koncert fogja váltani egymást, amit az érdeklődők az előtérben elhelyezett padokon is hallgathatnak... De ha valaki unná az ottani zenét, akkor kiülhet a romhoz és nézheti a körötte lévő búzamezőket, melyek megadják a hely falusias és varázslatos hangulatát.
Elindultam visszafele, a táborba. Busz már nem járt. Stoppoltam. Elsőre felvettek. A kocsiból nézelődve beugrottak az emlékek, elmosolyodtam, és eszembe jutott: még csak most kezdődik.
Veress Dóra Anna